Új mobilalkalmazások a katás pénzügyeidhez

Gergely Péter

Gergely Péter

mobil pénzügyek

A vállalkozással kapcsolatos mobilos bankolás az utóbbi években sok újdonságot hozott. Ezekből világosan látszik, hogy a mindennapi pénzügyeink forradalma ma már a mobiltelefonon zajlik. Ebből most szakíthatnak a katások is, részben kihasználva azt, hogy a vállalkozásukhoz elég egy magánbankszámla is. Mutatjuk az újdonságokat!

Fekete Revolut a vállalkozóknak

A Revolut mobilalkalmazást valószínűleg nem kell bemutatni ma már senkinek sem, pedig csak 2015-ben alakultak. 800 ezernél is több magyar felhasználója van és köszöni, de egyelőre nem kíván magyar leányvállalatként bankká válni. Jó lesz neki litvánként is, határon átnyúló szolgáltatást kínálva, ahogy az Európai Unió más országaiban is teszi. Ezzel idehaza megúszhatják a magyar felügyeletet és a hungarikumnak számító pénzügyi tranzakciós illetéket is, utóbbi előny a felhasználóknál is lecsapódik.

A magyar jogszabályok megengedik az áfakörön kívüli vállalkozóknak – így a katásoknak is –, hogy lakossági bankszámlát használjanak az általában sokkal drágább céges bankszámla helyett. A Revolut azonban nem fogadja ezt el automatikusan, így akár még adminisztratív következményei is lehetnek annak, ha valaki a vállalkozói pénzügyeit intézi a lakossági Revoluton. Mindenesetre ahhoz, hogy jóban lehess a Revoluttal, lakossági Revolut vállalkozási célú használata esetén célszerű bejelenteni feléjük, hogy a Revolut számládat üzleti forgalomra is használod.

De van egy jobb megoldás is. Ez a Revolut Business (részletes anyagunk erről a BiztosDöntés.hu-n: Revolut Business), vagyis a „fekete Revolut”, amely kifejezetten vállalkozóknak készült.

Ez egy különálló mobilkalmazásban fut a privát Revoluttól, és természetesen egy teljesen elkülönült szerződés és másik bankszámla, illetve bankkártya tartozik hozzá. 

Az egyéni vállalkozóknak háromféle csomagot kínál a fintech cég. A legkisebb havidíjú szolgáltatáscsomag a Revolut filozófiájának megfelelően ingyenes. Ebben Magyarország felé a havi első 5 átutalásért nem kell fizetni, afelett pedig nagyon baráti 70 forint egy utalás költsége. A magyar bankszámlák, főképp a vállalkozói bankszámlák között sajnos nagyítóval sem találunk ilyet, pont a pénzügyi tranzakciós illeték miatt. Revolut számlákra – tehát rendszeren belül – korlátlanul ingyenes a pénzküldés, akár magán, akár üzleti Revolut célszámláról van szó. 

A csomag része a kártya internetes elfogadása is. A magyar piacon szokatlan módon a fintech nyilvánosan közli a kártyaelfogadási jutalékát, amely az európai kártyák esetében 1 százalék plusz 80 forint. A Revolut Business többek között azt is lehetővé teszi, hogy a vállalkozásodhoz tartozó csapatod költségeit felügyeld, illetve önállóan kezeld a csapattagok jogosultságait, vagy fizetési kérelmeket indíts a vevőid felé.

A Professional csomag főleg külföldi üzleti kapcsolatok esetén hasznos, és tömeges kifizetéseket is indíthatsz benne. Idehaza általában a töredékét kapod a Magyarországon nagyságrendileg szokványos havi díjért.

A Revolutnál magyarországi üzleti bankkártyával – a lakossági bankkártyától eltérően – nem feltétlenül ingyenes a Revolut számla feltöltési díja, tehát a Revolut a Revolut számlán bizonyos díjat levonhat a feltöltésből. Az átutalások jóváírása a litván IBAN számlaszámú Revolut számlán viszont ingyenes. Így ne feledd, hogy az Európai Unión belül az euróban indított átutalások a helyi – esetünkben Magyarországon belüli – átutalás díjáért mennek el a magyar bankszámlákról.

Pénztárca a mobilodban

Vásárlóként és vállalkozóként is használhatod a legújabb fizetési megoldásokat, melyeket a nagy tech-cégek kínálnak. A nagyvilágban több ilyen megoldás is fut, közülük kettő érhető el idehaza, a Google Pay  és az Apple Pay.

Közülük a Google Pay még a szárnyát bontogatja a magyar piacon, így csak néhány bank bankkártyáival használható. A tíz magyar nagybank közül csak a CIB, Erste, K&H és UniCredit bankoknál érhető el, meg persze a Revolutnál. Az Apple Pay ezzel szemben a tíz magyar nagybank közül csak a Sberbanknál nem érhető el.

A két techóriás fizetési megoldása lényegében teljesen azonos, mindkettő a nemzetközi kártyarendszerek (Mastercard, Visa) legkorszerűbb, ún. tokenes bankkártyás fizetési megoldásait alkalmazza. Ez lényegében annyit tesz, hogy a kártyaszámok már nem utaznak az interneten, hanem csak a rá való hivatkozások (ezek az ún. tokenek), ezáltal ha valaki „lehallgatja” a netes kommunikációt, már nem fogja tudni elcsípni belőle a kártyaszámot.

A kétféle „Pay” fizetési módszer technológiája tehát valójában azonos, csak a Google megoldása az Androidos, míg az Apple megoldása az iOS rendszerű telefonokon működik. Legalábbis ami a bolti érintéses mobilfizetést illeti.

De ezenkívül fizethetsz ezekkel a megoldásokkal az interneten is, ahol már nincsenek ilyen korlátok. Amelyik webshop tehát elfogadja valamelyik „Pay” megoldást, ott a fizetési rendszerhez csatlakozott valamennyi ügyfél tud vele fizetni a telefon operációs rendszerétől függetlenül. Sőt még úgy is működhet az internetes kártyahasználat a „Pay” rendszerekkel, hogy az adott kártya kibocsátó bankja a „Pay” bolti érintéses mobilfizetés részére még nem készült fel.

Van webshopod? 

Ha neked van webshopod, érdemes becsatornázni a Google Pay, Apple Pay megoldásokat, ugyanis ez a jövőben egyre inkább el fog terjedni és a vásárlóid keresni fogják. Neked is előnyös ez, ugyanis csökkenti a vásárló lemorzsolódásának esélyét, hiszen az ügyfélnek nem kell megadnia cím- és bankkártya-adatokat. Ha be van lépve a Google vagy Apple fiókjába, onnan adatok megadása nélkül, könnyen betöltheti a korábban rögzített cím- és fizetésikártya-adatokat, majd a kétfaktoros ügyfélhitelesítést követően sikeres fizetéssel távozhat a webshopodból. Ehhez nemhogy regisztrált vásárlónak nem kell lennie, de még regisztráció nélkül sem kell adatmezőket kitöltenie.

Katás vállalkozóként azonban vásárlóként is érdemes kipróbálnod a Google Pay, Apple Pay fizetési megoldásokat, hogy te magad is tapasztalatot szerezz arról, hogy a vásárlóid, vagy leendő vásárlóid milyen ügyfélélményen mennek keresztül a legkorszerűbb bolti érintéses vagy online fizetési megoldások használata során.

A Google Pay, Apple Pay megoldások elterjedése mellett szól az az érv is, hogy ezek később további fizetésekre is lehetőséget adnak közvetlenül. Az első példa, amellyel kapcsolatos kísérletek már zajlanak is a világban a meglévő bolti érintéses és online fizetés mellett, az a közöségi közlekedési jegyvásárlások.

Miközben a „Pay” megoldások egyre több képességet szereznek majd, amelyekkel úgynevezett szuperappokká válnak, egyben egyre megkerülhetetlenebbek is lesznek ezek következtében.

Ha olyan vállalkozó vagy, aki folyamatosan keresi az innovációkat, érdemes figyelmet fordítanod a Google Pay és Apple Pay fizetési megoldásokra, mert a 2020-as évtized végére ezek már kifejezetten elterjedt megoldások lesznek idehaza is.