Kvantumugrások, logikus pályák, PARK-alapítók – I. rész: Az Indulás

Szeszlér Vera

Szeszlér Vera

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
PARK alapítók - I. rész

Számlázz.hu PARK: egy egész ország vállalkozói közösségét összekapcsoló digitális ökoszisztéma. Ha a félmillió+ felhasználó között nem is szerepelnél, akkor is 98%-os bizonyossággal állíthatnánk, kaptál már Számlázz.hu-val kiállított számlát. Ezen a rendszeren belül sok digitális szolgáltatás közvetlenül a Számlázz.hu-ban érhető el, mások szorosan integrált, vagy lazábban kapcsolódó felületeken. Felmerülhet benned a kérdés: kik voltak vajon az első vállalkozók, akik ezt a gigantikus építkezést elindították? Hogyan indult azoknak az informatikusoknak, pénzügyi szakembereknek, cégvezetőknek a pályája, akik újraterítették a hazai digitalizáció kártyaasztalát – méghozzá okos legókockákkal…? Háromrészes sorozatban mutatjuk be az alapítók, üzleti és “visionary” vezetők pályáját, akik hatan összesen 68 évet tettek bele a rendszerbe, eddig. Stygár-Joó János, Stygár László, Regász Imre, Kristó Zoltán, Schramm Károly és Berta Róbert az első részben visszatekintenek egészen a gyökerekig, és olyan részleteket is elmesélnek a különböző városokból kiinduló múltjukból, melyeket nyilvánosan még soha.

Hogyan látod a szakmai pályád eddigi ívét: logikus, vagy voltak benne kvantum-ugrások?

A R!port Applications vezetőjének pályája bizonyos szempontból kacskaringós, az üzleti hozzáállás szempontjából mégis nyílegyenes utat írt le a PARK-ig. Nála mintha nem is kivétel, hanem szabály lenne időnként merészet lépni. Kristó Zoltán:

Kvantumugrások nem voltak, IT-hoz annyi közöm volt, hogy általános iskolás koromban, megnyertem egy gyulai programozó versenyt a legrövidebb sorokból álló fallabda programmal. Fapakolással kezdtem pályafutásom 15-16 évesen, későbbi üzlettársam édesapjának faüzemében. Bár anyukám tanárként egyedül nevelt minket, de nem arra kell gondolni, hogy ne tudtunk volna megélni, ha nem pakol a gyerek fát hétvégente. Sokkal inkább volt ez “bulipénz” gyűjtés. Mindenesetre talán innen jön az, hogy nekem a munka hajnalban kezdődik. A Közgázra jelentkeztem, ahova elsőre nem vettek fel, ezért Fásy Ádám mellett kezdtem dolgozni, aki akkor még szépségversenyeket szervezett. Tanulságos, csillogó és abszurd év volt a számomra, de talán itt szedtem fel azt, hogy mennyire fontos az üzletben a kapcsolatok ápolása. Majd jött az egyetem, ahol az első év után elkezdtem dolgozni egy izraeli hátterű virágkereskedő cégnél, majdnem hat évig. Itt aztán volt minden az akkori Magyarország üzleti valóságából, és a kereskedelemből, ahol pár forintos árrésekből kell birodalmat építeni. Szinte minden, ami itt történt, az volt üzleti szempontból a legmeghatározóbb számomra, főleg “üzleti” apámnak David Libovitchnak köszönhetően, aki elég komoly betekintést engedett a híres izraeli üzleti gondolkodásba is. Ezután következett az utolsó ugrás. Gyerekkori “fapakoló” barátom , Dobos Máté, akiről most már biztosan sejtem, hogy a 21. sz.-i üzleti élet utolsó igazi karizmatikus fenegyereke, azt mondta 25 évesen, hogy menjek vele dolgozni, mert ő ki tudja nekem fizetni azt, amit keresek, annak ellenére, hogy pár hónapos sem volt ügyvédi irodája. Külföldi cégeket kezdtünk alapítani, melynek 15 éve nagy keletje volt. Ezzel bele is csöppentem a szolgáltatások és tanácsadás világába, amiről kb 1-2 évig azt hittem, valami fura, irracionális nyugdíjas yacht klub, ahol hirtelen és kevésszer kellett okosnak tűnőt mondani, sok pénzért. A nyugdíjas klubból pedig már egyenes, persze nagyon hosszú út vezetett ahhoz, hogy ez a lassú szolgáltatási frekvencia egyre sűrűbbé váljon. Ez pedig egyértelműen kijelölte a digitalizációs irányokat.

Szépen illusztrálja a Számlázz.hu-alapítók közül Regász Imre lakonikus karakterét, hogy ugyanezt a kérdést a következő rövid mondattal válaszolta meg:

Logikus, szép fokozatosan alakultak a dolgok.

Az Üzemeltetési Szfinx megéléséhez hasonló tapasztalatot hoz kollégája is, akivel 16 éve együtt indították a fejlesztést, és nem is az első közös projektként. Stygár László így látja a múltat:

Utólag, visszanézve minden logikus. 😀 De komolyra fordítva… Visszanézve eléggé jól látszanak azok a kulcs-képességek, elengedhetetlen tapasztalatok, amelyek eredetileg a Számlázz.hu, majd a Számlázz.hu PARK létrehozásához szükségesek.IT pályám kezdetén a nagyszámítógépekkel (mainframe) való összebarátkozásom a robusztusságot, az ipari körülményekhez való idomulást jelentette. Közel 10 év a magyar mobilkommunikáció hajnalán a Westel Rádiótelefon Kft-nél megtanított arra, milyen egy élre törő és legelöl haladó, innovatív vállalkozásnál dolgozni. A Magyarország.hu legelső verziójának létrehozásakor pedig megtanultuk, hogyan kell egy webes rendszert milliós felhasználói táborra tervezni. Ha a kamaszkorom első számítógépeit is figyelembe veszem, akkor 35 éve dolgozom számítógépekkel. Néha tényleg eszembe jut, hogy a korábbi időszakaim mind-mind a Számlázz.hu-t megelőző edzőtáboroknak foghatók fel.

A kezdeti időktől ügyvezetői feladatokat vállaló alapítótárs, Stygár-Joó János ugyanezekben az időkben ismerkedett a számítógépekkel. Nem véletlen, hiszen a testvérek kezdetektől együtt dolgoztak.

A 90-es évek elején kezdtünk el szoftverfejlesztéssel foglalkozni, még bőven a nagygépes korszakban és a DOS idején. A Windows még csak bontogatta a szárnyait, színes monitorok nemigen voltak, és az internetről sem hallott még senki. Szerencsénk volt, a Westel 450, ahol ekkor dolgoztunk, nagyon támogatta a legújabb technológiák használatát. Így szépen megéltük, végigmentünk az informatika robbanásszerű fejlődésén, az internet kialakulásától az elektronikus kommunikáció és munka elterjedéséig. Az igazi nagy változásokhoz azonban mindig munkahelyváltásra volt szükség. A webes technológiát a Kormányzati Portál megépítésénél maxoltuk ki, az adatokkal való munkát pedig pár adattárház építésénél. Mindez a tapasztalat azonban elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy egy olyan szolgáltatást tudjunk létrehozni, mint a Számlázz.hu.

Stygár László, Számlázz.hu
Stygár-Joó János, Számlázz.hu

Schramm Károly, a SMARTBooks ügyvezetője körülbelül azzal indított, hogy már tanította… Pályáját mindkét megközelítésben össze tudja foglalni:

Voltak benne ugrások, de inkább logikus. Mindig vonzott az informatika, már gimiben is tartottam számítástechnika órát, diploma után egy informatikai cégnél kezdtem dolgozni, voltam projektmenedzser, kereskedelmi vezető, de mindvégig tudtam, hogy meg fogom alapítani a saját cégemet. Ez a pillanat 2011-ben érkezett el.

Berta Róbert olyannyira a csapat legfiatalabb tagja, hogy konkrétan másik generációt képvisel. Bár nem tipikus Y, de az éjt nappallá fejlesztő startupper sztereotípiájából azért van benne bőven. Az Innonest az indulásának harmadik évétől, 2020. szeptemberétől integrálódik közvetlenül a PARK-kal, Robi így foglalja össze az eddig vezető utat:

Az elmúlt 10 évben egyéni vállalkozóként rengeteg cégnek dolgoztam, rengeteg embert ismertem meg. Közülük kiemelném Bakos Csabát, Bartha Lászlót, Kiss Rolandot, akik mellett szakmai tapasztalatot szerezhettem, és sokat köszönhetek nekik. 2015 és 2018 között egy Los Angeles-i céget csináltunk egy barátommal, ami ingatlan-fotózással és értékesítéssel foglalkozott. Ennek az online rendszerét fejlesztettem és a vállalkozásnak köszönhetően sok tapasztalatot szereztem nemzetközi vizeken. 2018 óta csak az Innonestre koncentrálok. Kvantumugrásnak nevezném a munkalapkezelő reinkarnációját, miután újjászületett a Számlázz.hu szárnyai alatt. Korábban egyéni vállalkozás formájában működött, majd 2020. március elejétől Innonest Software Kft. formájában folytatjuk utunkat.

Mennyire tudatosan építkeztél a pályádon? Voltak benne olyan Nagy Események, amik totál új irányt, vagy új fejezetet jelentettek számodra?

Erre a kérdésre ketten adtak csak tudatosságra utaló választ, a többiek esetében több szerep jutott a véletleneknek, ahogy Robinál is, az elején: 

Hobbinak indult, de ahogy haladtam, fordult a kocka és tudatos lett minden 🙂 Mindig a magam ura akartam lenni…

Berta Róbert

Tudatosan építkeztem, kis cégnél múlt századi technológiával megtanultam a legmélyét, pl. Pascalban b-fa építéssel indexfájl írás. Utána tudtam hogy nyitni kell az újabb dolgok felé, ekkor munkahelyváltás és onnantól Oracle és Java volt a fókusz. Itt indultam a Linuxok felé, az egyik szakdolgozatomban PostgreSQL-t szadiztam. Után jött egy másik hely, ahol már több szerver MVC modell több réteg, és szerencsém volt mindenhol belesni a motorháztető alá.

Regász Imre

Ha tanulni szeretnénk a tudatos döntéseket, Kristó Zoltán szerint nem hozzá kellene fordulnunk, viszont erőteljes személyes szálat sző a szakmai pálya tényezői közé: 

Én azt gondolom, semmilyen az olvasónak ‘elvihető’ tudatosság nem volt bennem. Talán egyetlen fontos életesemény volt, amikor életem első igazi nagy szerelmével véget ért a kapcsolatom, és úgy éreztem, más nem maradt nekem, csak valahogy kiválónak kellene lennem. Aki ismer, az tudja, hogy jobban meghatározta ez az életem, mint egy jól hangzó frázis, annak ellenére, hogy aztán persze kiderült, hogy elég sokszor lehet szerelmesnek lenni. Az biztos, hogy a nők nagy szerepet játszanak életemben, hiszen nők között nőttem fel, és most már 15 éve egy olyan nő mellett élek, aki azonkívül, hogy nem engedi, hogy a szerelem frekvenciáit is sűrítsem, de például abszolút példakép és társ abban, hogy mennyire más, egyedi és valójában sokkal hatékonyabb, amikor egy nő üzletel, vagy egyáltalán gondolkodik. Dórinak rengeteg ‘irányt’ köszönhetek és egyébként rá vagyok a legbüszkébb is.

Szintén az emberi kapcsolatait fontos tényezőként jelöli meg Schramm Károly

Nem tudnék Egy Nagy Eseményt kiemelni, sokan voltak rám nagy hatással, már egyetem alatt megtalált a vállalkozói lét, és közben sokat tanultam idősebb barátoktól, vállalkozó ismerősöktől. Szivacsként szívtam magamba a beszélgetéseink során a hallottakat. Bár soha nem volt kimondva, de a mentoraimként tekintek rájuk.

Kristó Zoltán, R!port Applications
Kristó Zoltán, R!port Applications
Schramm Károly
Schramm Károly, SMARTBooks

Mindkét Stygár-fivér a (többnyire közös) munkahelyváltásokat emeli ki fordulatként. Stygár László

Munkahelyváltáskor fontos volt persze az anyagi jövedelem is, de elsősorban mégis a perspektíva számított. Az, hogy az új munkakörrel milyen új lehetőségek nyílnak meg előttünk. Maga a Számlázz.hu hobbiprojektként indult: egyrészt mert szakmai kihívást jelentett 2005-ben létrehozni egy ilyen szoftvert, másrészt mert nagyon jó mókának is tűnt. Kapcsolatba lépni vállalkozók százaival, sőt, talán ezernél is több vállalkozóval, a weben keresztül, személyes kontaktus nélkül. Abban az időben nem nagyon csinált ilyet még senki, és kíváncsiak voltunk, milyen “érzés” lehet ez… (nevet). De közben persze a saját homokozónk, akarom momdani: kis birodalmunk felépítése is kecsegtetett.

Stygár-Joó János hasonlóan, inkább véletlenek folyamataként élte meg a Számlázz.hu felé és az onnantól vezető pályát:

Érdekes módon mindig a munkahelyváltásokhoz kötődtek a nagy változások, fejlődések. Sokkal inkább sodródtunk, mint tudatosan építkeztünk. A Számlázz.hu is egy kényszerhelyzetből robbant be, nem tudtuk már hobbiszinten fejleszteni, üzemeltetni.

Kik hatottak rád leginkább akkor, amikor szakmát választottál?

Azokat, akik jócskán megelőzik a korukat, vajon ki inspirálhatja? Stygár László válaszából kiderül:

Személyesen senki, hiszen ez még az informatika hajnalán volt, amikor a számítástechnika tanár pont egy leckével járt a tananyagban az osztály előtt – mi viszont páran már olvastuk az akkor elérhető teljes szakirodalmat (ami nem volt sok, hiszen a nyolcvanas évek végén az internet még nem létezett). Az önállóság, az egyediség (egyedieskedés?) hajtott… egyfajta hipszter szellemiség, hogy olyat csinálok, amihez alig ért valaki, sőt, a többségnek teljesen kínai. Akkor még senki nem látott semmit a 21. század első évtizedeiből, hogy a szoftver valósággal felfalja majd az egész világot…

Akik pedig együtt járnak jócskán a koruk előtt, egymást inspirálhatják, ahogy az idősebb fivérrel, Stygár-Joó Jánossal történt:

Nekem az öcsém adta meg az utolsó lökést, ő tanította meg azt a programozási nyelvet (ZIM), amit aztán évekig használtunk nagygépes környezetben.

Harmadik alapítótársuk, Regász Imre megint nem látott maga előtt sok példát:

Senki, egyszerűen ez érdekelt.

A SMARTBooks, az Innonest és a R!port vezetői a családból hozták a vezérfonalat:

Több szakra is jártam, 1992-ben az ELTE TTK-n kezdtem az egyetemet, ezt paradox módon tanár szüleim inspirálták, de mondhatom, szinte akaratuk ellenére történt, mert apám a közgázra szeretett volna küldeni. (Később két szakra is jártam ide is, de sokkal utána, és már önszántamból. 🙂

Schramm Károly

A szüleim mindig azt mondták, hogy olyan szakmát válasszak, amiben jól is érzem magam. Hallgattam rájuk. 🙂

Berta Róbert

Kristó Zoltán válasza erre a kérdésre egyetlen határozott szó: “Anyukám.”

Mivel foglalkoztak a szüleid? És téged minek szántak – ha volt nálatok ilyesmi?

Több szakma lehetősége is felbukkan Kristó Zoltán korai emlékei között, de csak egy szülő adta a pályaválasztás hátterét:

Édesapámat nem igazán ismertem, mert 4-5 éves koromban elhagyott minket és halála előtt talán egyszer találkoztam vele. Ez az élmény elég érzékeny, humán beállítottságú gyerekké tett, szóval úgy emlékszem leginkább fimrendező akartam lenni. Anya viszont tanár volt egész életében. Matek és technika tanár. (bár szinháztörténész akart lenni, csak nem vették fel.) Ezért alapvetően a tisztességes, jól jövedelmező jogász szakmát szánta nekem. Mivel Réka, (a nagy szerelem), Budapestre jelentkezett, ott a két suli (ELTE és Filmművészeti) között fizikailag a Közgáz volt, szóval erre esett a választás. Ezt az anekdotát nem tudom honnan loptam, de teljesen mindegy is, mert a közgazdaságtanhoz abban az időben ennél több közöm tényleg nem volt.

Stygár-Joó János erről az időszakról ennyit idéz fel: “Szüleim kétkezi munkások voltak, sajnos korán elvesztettük őket.” Stygár Lászlótól többet is megtudunk az eredeti Számlázz.hu kétharmadának családi hátteréről: 

Apám egyszerű munkásember volt, szobafestő-mázoló, édesanyám gyógyszerész-asszisztens. Nagyon nagy dolog, hogy az általános iskola végén gimnáziumba küldtek azzal az elgondolással, hogy ‘menjen gimibe – az esze megvan hozzá, a többit pedig majd meglátjuk…’. Ez kulcskérdés volt, mert a gimnáziumban már voltak számítógépek, azaz miket is beszélek! – egy darab asztali számítógép volt a teljes iskolában (1985-ben vagyunk). Szóval nagyon fontos volt, hogy ha volt is elképzelésük, azt nem erőltették ránk, hanem hagyták, hogy “kiérlelődjön” belőlünk az, ami onnan belülről fakad. Felfoghatjuk ezt egyfajta bizalomnak is: bíztak a saját gyerekeikben, hogy nem szükséges megmondani (definiálni) számukra az útjukat – megtalálják azt ők maguk is. Sőt… hát ugye… ez az élet maga… 🙂

Szintén a nyolcvanas évekbe, és saját eltökéltségének korai jeleihez visz vissza minket Schramm Károly, amikor a pályaválasztásáról mesél:

Szüleim tanárok voltak, anyu ének-matek, apám irodalom. Nagyon sokat kaptam és tanultam tőlük, de a pályaválasztásban nem tudtak rám hatni. Esztergomban is volt jó gimnázium, de 14 évesen bejelentettem otthon, hogy én a tatai Eötvösbe fogok járni, mert egy matematikai verseny utáni jutalom táborban hallottam, hogy ott indul speciális matek tagozat felvételivel, mindez még nagyon újszerű volt 1988-ban.

Bár már az új évezredben zajlott le, de némileg hasonlóan, mint a többieknél: Berta Róbertet is teljes támogatás mellett hagyták kibontakozni, szerencsére.

“Édesanyám tanárnő, édesapám karosszérialakatos. Sosem mondta egyikük sem, hogy nekem minek kell lennem… a döntés az enyém volt, persze ők mindig mindenben támogattak.” 

A munkás- és pedagógus-gyökerek mellett egyedül Regász Imrénél bukkan fel a háttérben meghúzódó pénzügyi szál: 

Anyukám könyvelő, Apukám erősáramú dolgokat tervező mérnök volt. A tanulmányi eredményeim olyanok voltak, hogy nem válogathattam, kb. mindig arrafelé tanultam tovább ahova felvettek. Aztán húszévesen már elkezdtem irányítani a sorsomat, és szakot váltottam, majd később egy egyetemi végzettséget is szereztem.

Berta Róbert
Berta Róbert, Innonest
Regász Imre
Regász Imre, Számlázz.hu

Mi volt a leghasznosabb és a legkevésbé hasznos tudás, amit intézményi képzésedben kaptál?

Mivel mindenki szerencsésen eljutott a felsőoktatásba, ma már erős kritikai érzékkel és elég őszinte szókimondással tudnak visszatekinteni a itt szerzett élményekre, tapasztalatokra. Rögtön például Regász Imre, aki ennek feltűnően nagy hányadát érzi teljesen feleslegesnek.

Hasznos sok volt, sokat tanultam az adatbázisok belső világáról, latex nyelvről. És rengeteg haszontalan. Mondjuk az iskolapadban töltött 20 év 80%-a ilyen haszontalan, pl. finomechanikában hogy kell rugót méretezni. Úgy nézem azért manapság már értelmesebb a közép és felsőoktatás.

Itt megint Berta Róbert véleményével erős az összecsengés:

Az egyetemi oktatásban csalódtam, tekintve, hogy az első 1 évben gyakorlatilag semmi szakmához kapcsolódó dolgot nem tanultunk. Az egyetemi képzés helyett a munka világában szerzett szakmai tapasztalat és egyéb szakmai képzéseken való részvételnek sokkal nagyobb volt a hozzáadott értéke.

Szöges ellentétben áll a fentiekkel Kristó Zoltán megélése, de talán részben azért is, mert nem kötelezte magát a 100%-os jelenlétre…

Hihetelenül jó gyerekkorom volt és hihehetlenül jó oktatásban vettem részt az oktatás minden szintjén (amikor épp részt vettem benne). Szóval minden egyes mozzanata hasznos volt és nem tudok olyat kiemelni, ami nem volt hasznos.

Szintén az “inkább hasznos mint haszontalan” oldalra helyezkedett Schramm Károly, aki szintén polihisztor-szakon érezte volna talán legotthonosabban magát:

Sok példát hozhatnék, nincs egy negatív, vagy pozitív kiemelkedő témakör. Utólag derült ki, hogy a vezetői számvitel nagyon fontos, bár annak idején ezt nem így érzékeltem, az analízistől pedig nagyon messzire kanyarodtam szerencsére. A kedvencemet nem hagyhatom ki, látszólag nincs köze a napi életemhez, de a Corvinus Nemzetközi Tanulmányok szakra is jártam, és ott például az összehasonlító civilizációtörténet nagyon sokat szélesített a világképemen.

Stygár-Joó János (ahogy a későbbi ügyvezetőhöz talán leginkább illik is) az iskolát is networking lehetőségnek (is) tekintette.

Ezekre az ember persze csak utólag jön rá. A kapcsolati tőke nagyon sokat számít. Az n dimenziós térben leírt függvényeknek azonban nem sok hasznát láttam 🙂

És Róberthez hasonlóan Stygár László is a gyakorlatban készre csiszolódás elvét vallja: 

Én a kecskeméti műszaki főiskolán végeztem gépész-informatikusként. Akkoriban ott nagyon erős volt a matematika oktatás, és elképesztő mértékű precizitást vártak el. Ha egy vessző hiányzott valahonnan, buktad az egész tárgyat. Sokan el is hullottak, én évfolyam-harmadik voltam. De ott is volt egy tanulási folyamat, amíg megértettem, hogy itt ezzel nem kukoricáznak, a maximum fölött kell teljesíteni. Alapvetően azonban nem az oktatásban, hanem 22 éves koromtól, a munkahelyeimen tanultam nagyon sokat. Jó kollégáim és jó főnökeim voltak, és hát a szerencse, hogy mindig csúcsszámítógépek és technológiák közelében dolgozhattam. Gépészként viszont egyetlen napot sem dolgoztam, nem is terveztem sosem, és ez így is van rendjén (nevet).

A Számlázz.hu PARK alapítóit bemutató sorozat következő részében bekukkantunk a vállalkozás indítása körüli meghatározó emlékek közé, egyúttal átlépjük majd a “digitális világkorszak” küszöbét.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin