Majd jó lesz valamire – mit tud rólunk a NAV

Zádori Jácint

Zádori Jácint

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Január 4-én élesedett a legújabb online számla séma. Azon túl, hogy ez lesz az eÁFA (NAV által elkészített áfa tervezet) alapja, több adóhatósági eljárásban is felhasználásra kerül. Vállalkozóként mindenképp tudnod kell az adataid “vándorlásáról”, úgyhogy lássuk a legfontosabbakat!

Adattartalom

A számlák adattartalmát tételesen, mennyiségekkel, értékekkel, a vevő pontos adatainak megadásával kell már jelenleg is feltölteni a NAV adatbázisába. Így várható volt, hogy az árumozgásokat kísérő adatkötelezettség, az EKÁER szerepe csökkeni fog. Ebben az adatbázisban az első adóköteles értékesítés adatait kellett feltölteni, sőt a fuvarozást végző eszköz rendszámát és a szállításhoz kapcsolódó címeket is meg kellett adni. A januártól érvényes változás alapján a bejelentést már csak a termékek szűkebb körére kell megtenni.

Közvetlenül nem verte nagydobra az adóhatóság, de az előbb említett EKÁER adatait előszeretettel használták végrehajtási eljárások keretében. Ez a módszer az online beküldött számláknál is használható. Sőt, további lehetőséget rejt magában. Míg az EKÁER esetében csak a termékértékesítésekről volt információ, az online számla adatközlés a szolgáltatásokból keletkező követelések adatait is tartalmazza. Az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvényben a követelés mint az adós lefoglalható vagyona szerepel. A követelés meglétéről a NAV a beküldött számla alapján szerez információt és közvetlenül a számlán megjelölt vevőt értesíti, hogy kinek és hova kell utalnia. Mivel az adatbázis szinte valós időben tartalmazza a számla adatokat, a bizonylat kiállítását követően pár órán belül az ügyfélkapun landolhat az értesítés. Amit érdemes is komolyan venni, mert előfordulhat, hogy az eladónak kifizetett – de a NAV által lefoglalt – követelést az adóhatóság újból behajtja a figyelmetlen vevőn.

Jogkövetési vizsgálat

Ugyancsak a lejelentett számla adatai az alapja az elmúlt hónapokban egyre gyakoribb jogkövetési vizsgálatnak, ahol a megvásárolt termékhez kapcsolódó egyéb adókötelezettségek teljesítését vizsgálják. Ezek során a cégautóadó kötelezettség, a környezetterhelési díj, de akár a környezetvédelmi termékdíj tekintetében is figyelmeztethetnek a téves vagy hiányos adózói magatartásra. Korábbi cikkben (Miről beszélek, ha könyvelésről beszélek) említett tervezés fontossága itt kap először visszaigazolást sok vállalkozó számára, amikor a NAV gyorsabban “csekkolja” az új adókötelezettség felmerülését, mint hogy arról a könyvelő esetleg értesülne.

A jogkövetési vizsgálatok egy másik változatában szembesülhetünk a “holland levél” egy leegyszerűsített változatával, amikor az ellenőrök személyesen ellenőrzik egy gazdasági esemény megvalósulását. Itt jellemzően nem az Art 267. § meghatározott adóelkerülésre vonatkozó tájékoztatásról van szó, egyszerűen az adózó tévedésére hívják fel picit nyomatékosabban a figyelmet. Egy ügyfelünknél például véletlenül rossz helyre került a tizedesvessző, így az átlagosan százezres nagyságrendű számlái tízmilliósak lettek.

Áfavizsgálat klasszik

Természetesen nem szabad megfeledkezni a “klasszikus” áfavizsgálatról, amivel a jogkövetési eljárás mellett adóellenőrzés keretében is megtisztelhetnek. Jellemző a szolgáltató adóhatóságra – kivétel ez alól, ha szándékosságot vélnek felfedezni –, hogy elsősorban jogkövetési vizsgálattal indítanak, ilyenkor az esetleges hibák önellenőrzés keretében még javíthatóak. Fontos, hogy ezeknél az ellenőrzéseknél a kiválasztás alapja az online számla adatközlés tartalma, függetlenül attól, hogy áfa visszaigénylők vagyunk, vagy sem. A figyelem irányulhat a számla adattartalmára, a levonható áfa kezelésére, a kapcsolódó gazdasági esemény áfa besorolására, valamint az ügyletben részt vevő adózók eltérő adatközlésére is.

Ha az elmúlt pár év adózási fejlesztései után úgy érzitek, hogy egy klasszikus Philip K. Dick regényben ülünk, de legalábbis megkaptuk a nyakunkba azt az állami szervet, ami a Google és a Facebook lelkesedésével gyűjti az adatokat rólunk, el kell, hogy keserítselek, még nincs vége!

De erről majd egy következő cikkben…

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin