Korszerűsítsünk: rendben, egy új weboldal rendel!

Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Eleve, nem is tudjuk, mikor érkezik el a megújulás pillanata. Ha pedig felismerjük a korszerűsítés mérföldkövét, még mindig nem tuti, hogy az online megjelenésünknek kell nekiesni. Vagy mégis? Ebben az esetben mi számít sima “ráncfelvarrásnak”, és honnantól szükséges a teljes megújulás? Lássuk a szempontokat!

Sok olyan céggel dolgoztunk az elmúlt 13 évben, ahol rendben zajlott a növekedés, megfelelően működtek, jöttek a számok, egyre komolyabb bevételt termeltek, de egy ponton falba ütköztek. Amikor megvizsgálták, miből is épült az előttük tornyosuló akadály, ráébredtek, korszerűsíteni kell. Például az online megjelenést, ami egy elég összetett sztori, de az biztos, hogy a vállalkozással együtt nő erre az igény. Hiába volt mellettük, vagy a cégen belül szakértő, megfelelő szakértelem, ez mindenképp hosszabb folyamat. 

Hogyan ismerjük fel: elérkezett az online megújulás ideje?

Milliárdos vállalkozásoknál is előfordul, hogy egy rendes logója sincs a cégnek, az arculat felismerhetősége erősen konvergál a nullához. Nagyon furcsa, de számos konkrét ilyen esetet láttunk! Ha ezt hiányosságként ismeri fel a vezető, elindul egy szinte végtelen kimenetelű, fájdalmasnak tűnő folyamat, a hibakeresés: gyakran az online megjelenés irányából közelítünk. Nézzünk tipikus eseteket, mikor esik le a tantusz?

  1. Körülnézel a piacodon: látod, hogy a hasonló területen mozgó, a tiédhez hasonló méretű cégek profin, felismerhetően, vonzóan kommunikálnak. Ez ébresztő hatású tud lenni, ebből rájöhetsz: a közös célcsoportotokat egy idő után te sem éred majd el például kizárólag ajánlások útján. A konkurenciával kapcsolatban egyébként két különböző típust ismerünk:
    1. Aki azt állítja, hogy nem érdekli a versenytársa, mégis mindig róla beszél.
    2. Aki nem foglalkozik vele túl sokat, de tisztán látja a pályán a többiek mozgását: a saját dolgunkkal való foglalatoskodás közben fél szemmel általában mi is követjük a piacot. Ebben érdemes az egészséges egyensúlyra törekedni.
  1. Szezonalitás: ha közeledik az évnek az az időszaka, amikor kiugró terhelést kap majd a céged online “bejárata”, fel kell készíteni erre a weboldaladat. 
    1. Webshopokban a szeptember önmagában fontos trigger. Minden e-commerce cég érzékeli, hogy közönsége az év utolsó három hónapjában épp annyit költ mint a többi kilencben összesen. Erre fel kell készülni, az ősz jó “pillanat” lehet erre. 
    2. Vendéglátóhelyek esetén megint kora ősszel juthat nagyobb figyelem az online megújulásra, amikor már lement a nyári pörgés. Ilyenkor semmi újdonságot nincs idő bevezetni, nincs kapacitás, szeptemberben viszont az éttermek gyakran visszatérnek a fejlesztés kérdésére. 

A szezont 200%-on toltuk végig, de kiderült, hogy sokat hibáztunk, túl sok volt a meló, nem tudtunk frissíteni. Oké, majd szeptemberben a jövő nyárra jobban felkészülünk!

  1. Marketingesek is a gyakran a kampányaik nagy részét úgy időzítik, hogy karácsonyra készüljenek fel a dömpingre. Mindezzel persze a mi nyakunkba szakad egyszerre a rengeteg webfejlesztés, minden iparágból – de szerencsére bírjuk az iramot. 🙂
  2. Fitnesztermek januárban és februárban az újévi fogadalomnak köszönhetően és a karácsonyi habzsi-dőzsi miatt megtelnek. Ami itt igazán érdekes, hogy a szezonalitást a nyári hónapokra kell tenni, mivel akkor kevesebben vannak és arra kell összpontosítani, hogy többen legyenek.
  1. Új munkatárs friss szemmel lát: ha már a marketingeseket említettük, a felismerés pillanatát egy új munkatárs szintén előidézheti. Ha új marketingest veszel fel, és elavult a site-od, egész biztos az lesz az első mondata: “Ezen a hányadék oldalon egy analitikát sem tudunk bekötni, nemhogy kampányt indítani.” Erre a webesed majd azt válaszolja, hogy “értem, hogy te marketinget akarsz, de még egy arculatod sincs!”. Akkor együtt jönnek vissza hozzád, hogy puccba vágjátok az egészet, mindezek után el tud kezdeni hatékonyan működni az online kommunikáció és értékesítés. 


Igen, ilyenkor még nincs szöveg, amit az oldalra fel tudtok tenni, szövegíró is kell, arculattervező, a webes és a marketinges mellé még további kompetenciák… Vegyük akkor végig, hogy mitől lesz kerek az egész a történet!

Milyen elemek tartoznak ide?

Az új weboldal elkészítéséhez, illetve ha elkészült, a beindításához még egy csomó mindenre szükség lesz: 

  • GDPR megfelelés, ha hírlevelet is fogsz küldeni, és feliratkozási lehetőség (a rendszeres hírlevelekről már nem is beszélve, a hírlevélküldő rendszerrel együtt).
  • Kapcsolatfelvételi lehetőség, szintén a weboldalon (aminek a “túloldalára”) szintén emberre lesz szükség, és / vagy okos automatizmusokra.
  • Arculati kézikönyv, de legalábbis megfelelően kidolgozott logó, arculati elemek, névjegy, profi fotók, egyedi illusztrációk.
  • Webes stratégia: ezt kellett volna rögtön először említeni, de erre mindig, újra és újra rá kell nézni, honnan hová tartasz a következő 1-2 évben.
  • A bevezetés pedig rengeteg brainstormingot igényel, méghozzá mindkét féltől (ha egy céggel oldod meg a weboldalad elkészítését) Ha bevonsz profikat a folyamatba, akkor is legalább annyi munkád lesz vele ügyfélként is. Magától nem “szerveződik ki” egyetlen feladat sem.
  • A webes stratégia is tartalmazza, de a tartalomgyártásnak is lesz feladata vele: blog legyen-e az oldalon, ha igen, milyen tartalmakkal töltöd fel? 
  • Időpontfoglaló rendszer, vagy ahhoz hasonló megoldás kerül-e az oldalra, vagy ez majd második körös fejlesztés lesz?
  • Közösségi médián megjelensz, létrehozol Facebook-oldalt, Insta-profilt?, ha igen, elhelyezed az oldalon a jól ismert ikonokat? 
  • Legyenek kalkulátorok (mint amilyen például a Webshippynél látsz)?
  • Többnyelvűség: szükséged van rá? Vagy csak Magyarországon értékesítesz? (És itt élő külföldieknek nem?)
  • Karrierlehetőség: keresel rendszeresen új munkatársat? 
  • Webáruház: csak néhány terméket értékesítesz, vagy egész rendszerre lesz szükséged? 
  • Űrlapok: szeretnéd töredékére csökkenteni az ajánlatadás idejét?
  • Hirdetések: lesznek? Örülhet végre a marketinges, hogy indulhatnak a kampányai?

Vannak tehát kérdések bőven, a kifejezetten webes értékesítésre vonatkozóakkal korábbi cikkben már foglalkoztunk is. Ami érdekes, hogy ha már belenéztél a tükörbe, és hirtelen megláttad, amit talán minden nap felületesen átfutsz, hogy elavult a weboldalad: bepánikolsz-e, vagy logikusan végiggondolod a lehetőségeket. Mert a weboldal frissítés, ha valaki valaha már átesett olyanon, instant pánikot idézhet elő! 🙂
Ezt nem titkoljuk: a tervezés is, a megvalósítás is sok-sok-sok munkaórát követel. Tőled, munkatársaidtól, alvállalkozóidtól. Mindig az idő a szűk keresztmetszet, de a weboldal frissítése általában üzleti szükségszerűségből következik. (Erről lásd az automatizálásról írt korábbi PARK-anyagunkat.) Ha már rászánod magad arra, hogy épp az időmegtakarítás végett automatizálj, akkor szükségszerűen eljutsz egy frissebb megjelenéshez is. Ez pedig, hiába tűnik eleinte fájdalmasnak, komoly hatást fog gyakorolni az üzleti számaidra, akár már a következő évben is: és hidd el, előnyükre fognak változni. Azért vagyok ebben annyira biztos, mert az a 300-nál is több weboldal, amit a vikingekkel elkészítettünk, összesen talán többmilliárdos többletbevételt termelt – nem (csak) nekünk, hanem elsősorban megbízóinknak, akikkel egyébként itt ismerkedhetsz.

WPVIKING AGENCY, WEBDIZÁJNER

Ideje nagy részében online és tantermi weboldalkészítő tanfolyamokat tart a WPKurzus csapatával, valamint weboldalakat épít a WPViking Agency keretein belül.

Olvass még a témában

Kifli.hu titok
E-kereskedelem
Négyesi Áron

A Kifli (Rohlik) titok

A Kifli.hu Magyarországon 2019-ben jelent meg, 2022-ben pedig már vezette is a magyar