Integ:ráció: vállalkozói mesterműhely Mérő Lászlóval, Kis Ervin Egonnal, a digitalizáció nagymestereivel

Szeszlér Vera

Szeszlér Vera

megterműhely

Robogunk a digitális szupersztrádán, és vállalkozóként (is) villámgyorsan kell alkalmazkodnunk a változásokhoz. A Számlázz.hu PARK második mesterműhelyén eszközöket mutatunk, tapasztalatokat osztunk meg, és nagyon konkrét példákat is hozunk a sikeres adaptációhoz.

Valóban robot lesz a jogászom? Erre egy PARK-jogász, és az eszerződés.hu alapítójának páros előadása válaszol majd. Megnéznéd élőben a okos automatizmusokkal való “legózást”? Az egyik PARK-alapító a Munch.hu, azaz egy olyan társadalmi startup alapítójával beszélget, amibe mind az öt Cápa befektetett. Fintech: mit kezdjünk vele vállalkozóként? Hogyan automatizáljuk értelmesen az ügyvitelünket, vagy ügyfélélményt is figyelembe véve az ügyfélszolgálatunkat? Az emberi evolúció valóban nem ért még véget? Hogy pontosan merre tartunk, azt még a neves pszichológus-matematikus, Mérő László sem tudhatja, de abból, ahogy például a fiatalok a digitális eszközeiket kezelik, számos következtetést már most is le lehet vonni. Ezt pedig meg is teszi majd november 18-án!

UPDATE – november 9.: A jelenlegi járványügyi helyzet miatt úgy döntöttünk, hogy a rendezvényt online tartjuk meg. Így mindenki biztonságosan, saját környezetéből vehet részt a Mesterműhelyen, a helyszínről bejelentkező előadóknak pedig online tehetitek fel kérdéseiteket!

Hamarosan egy éves a PARK, közel 100 cikket publikáltunk 25 állandó szakértőnk és vendégszerzőink “tollából”. Eljött hát az idő, hogy újra találkozzunk veletek! Az első, könyvelőknek szóló mesterműhelyünk után most megrendezzük a vállalkozói digitalizációról szóló, második PARK-eseményt, INTEG:RÁCIÓ címen, ahova a vállalkozói digitalizáció egy-egy szeletének valódi nagymestereit hívtuk el. Mert nem mindegy, hogy hogyan integrálsz: javaslatunk az, hogy rációval! Reméljük, hogy velünk tartasz élőben vagy online (de leginkább élőben, hogy beszélgethessünk is!), mert parádés előadó-gárdával, és tűzforró témákkal készültünk!

A sűrű fél nap forró témái

A homo informaticus evolúciója

Merre tart az emberiség fejlődése? Mérő László néhány pszichológiai változást mutat (például ahogy a fiatalok teljes természetességgel használják az új digitális eszközöket), ezekből pedig bizonyos következtetést már most is le lehet vonni a jövő trendjeire vonatkozóan.

“Robot” lesz a jogászom? 

Laczkovszki Gábor (Eszerzodes.hu) és Sziráczki István (adat- és webshopjogász) arról beszél majd, hogy vajon meddig mehetünk el a jogi feladatok digitalizációjában. Gábor technológiai, István jogi szempontokat hoz, és a páros előadásból azt tudhatjuk meg, hogy a két szempontrendszer hol találkozhat egymással. 

Ütős páros: automatizált ügyfélszolgálat és tervezett ügyfélélmény

Tornyánszki Éva (MOME) és Tóth Zoltán (Számlázz.hu) páros előadásából megtudod, hogyan lehet az ügyfélszolgálat folyamatait egészen a beeső megkeresésektől automatizálni, miközben megtanulod azonosítani a szolgáltatás és az ügyfél érintkezési pontjait.

Jó kezekben a pénzügyeid – az elérhető fintech

Réti Bálint (Péntech) és Váradi János (Számlázz.hu) ahhoz nyújt segítséget, hogy az egyébként szigorú szabályozási feltételek között is biztonságos, kézreálló és a költségvetésednek is tetsző környezetben találd magad. 

Élet az ökoszisztémában – automatizált ügyvitel parkosítva

Kis Ervin Egon (Smart Commerce Consulting) hozzásegít néhány jól irányzott mozdulathoz és döntéshez, hogy a teljes ügyviteli folyamatodat egy minden-mindennel-összefügg rendszerben találd. 

Számlázz.hu PARK belülről: a Munch-sikersztori továbbfejlesztése élőben

Kristó Zoltán (R!port Applications) és Zwecker Bence (Munch.hu) beszélgetése valódi élőben “legózás” lesz: a végére szépen kirajzolódik előttünk egy racionális és okos vállalkozás gondolkodásmódja és dilemmái. 


Reméljük, hogy velünk tartasz a mesterműhelyen, találkozzunk, beszélgessünk, és a Facebook-eseményben hívd meg vállalkozó ismerőseidet is!

További részletek és jelentkezés:
INTEG:RÁCIÓ
Mesterműhely vállalkozóknak