Hogyan mondjuk el a gyereknek, hogy mi lesz 25 év múlva!?

Végvári Imre

Végvári Imre

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
digitalizálódás

Ezen a platformon sok szemszögből vizsgáljuk a digitalizálódás kérdését, és természetszerűleg leginkább üzleti, céges, vállalati perspektívákat feszegetünk. Mi magunk folyamatában dolgozunk az egyre digitálisabb világgal, de vajon hogyan lehet elmondani a (saját) gyereke(in)knek, hogy hogyan változik körülöttünk a világ?

Kezdem azzal, ami szerintem a legaggasztóbb: bár azt gondoljuk, hogy a technológia exponenciális változása és a digitalizálódás az egyik legfontosabb folyamat, ami körülöttünk zajlik, mégsincs igazi kontextusunk, apropónk, keretrendszerünk arra, hogy a gyereke(in)kkel ezt megosszuk. Talán azt is gondoljuk, hogy ez nekik még korai. Vagy hogy nem való nekik. Vagy nem is érdekelné őket

Tapasztalatom szerint a gyerekeket elképesztő módon foglalkoztatja a jövő, és minden, ami azzal kapcsolatos, hogy hogyan lesznek a dolgok akkor, amikor ők majd felnőttek lesznek. 

Sajátélmény

Három gyereket nevelve sok évet töltöttünk azzal, hogy a feleségemmel esténként felváltva fejből meséltünk elalvás előtt. Ennek a lényege, hogy nincs olvasás, minden este ki kell találni valami újat. Ha az ember ezt sokáig csinálja, önkéntelenül is elkezd egyfajta rendszer felépülni – éves távlatban, ezres nagyságrendben már nem lehet minden alkalommal rögtönözni. Főszereplők alakulnak ki, akik magukhoz vonzzák a történéseket, sorozatok állnak össze, amik – mint a TV-ben (ma már Netflixen!) –, addig futnak, amíg nézettségük van … a gyerekek pedig kíméletlen kritikusok és azonnal közlik, ha már nem érdekli őket egy szereplő vagy egy történet. Ha minden második este fellépése van a kitalált hősnek, akkor a süllyesztő 1-2 hét leforgása alatt általában már aktivizálódik is.

Egyszer, egy korcsolyázásból hazafelé menet a Kodály köröndön autózva a két nagyobb gyerekkel egy nemrégiben kigyulladt bérház miatt óriási forgalmi dugóba keveredtünk. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy hirtelen egy kényszer-fejbőlmesemese-szituba kerültem. Az autóval se előre se hátra – és a belső visszapillantó tükörben láttam, hogy a fáradtság miatt itt percek alatt hatalmas hiszti lesz. A kényszer néha megszüli a legjobb megoldásokat … elkezdtem hát gyorsan mesélni egy ikermacska-párosról, akik a jövőbe kerülnek, amire abból jönnek rá, hogy a szerintük “tegnap” megrongálódott ház már teljesen rendben van, amit egy nap alatt nyilván nem lehetne megvalósítani. Amikor a macskák ebből megértették, hogy 2050-be kerültek, elkezdték felfedezni a világot, így találkoztak átlátszó napelem-burkolatokkal, okos textilből készült ruhákkal, önvezető autókkal és egy hipergyors vasúttal is. 

A dugót megúsztuk, sőt, ez a sorozat utána több évig kitartott, mivel a TED egyik hazai szervezőjeként én napközben nagyon sok előadást néztem / nézek meg ilyen témákban – így minden este volt munícióm a fejbőlmeséhez. A gyerekek pedig szerintem érzékelték, hogy itt valós alapokra épül a történet, talán ezért is maradhatott ilyen sokáig műsoron. Én meg azt gondoltam, hátha nemcsak a saját gyerekeimet érdeklik ezek a technológia-orientált jövőbeli történetek, így ezekből a mesékből megszületett a Jövőmenők (www.jovomenok.hu) című mesekönyv, ami azóta már több kiadást is megért, sőt, a covid-karantén első felvonása alatt folytatása is született.

Na de hozott anyagból!?

Ha az ember könyvet ír, és azt olvassák is, előbb-utóbb eljön a pont, amikor felkérik egy író-olvasó találkozóra. Nem tudom, erre ki hogy reagál, én az első alkalommal elképesztően ideges lettem, mert egyáltalán nem éreztem helyemen magamat, akárhogy is próbáltam elképzelni ezt a találkozást. A gyerekeket tudvalevőleg nem az író érdekli, hanem a mese. Engem meg nem a szereplés érdekel, hanem az, hogy minél több gyerek foglalkozzon minél tudatosabban a jövővel. Akkor meg minek parádézzak én, mint író bácsi, az irántam körülbelül 99%-ban teljesen érdektelen gyerekek között!? – gondoltam magamban. De aztán rájöttem, hogy egy ilyen “író-olvasó” címke alatt igazából-végülis azt csinálok, amit akarok. Így hát magamat és a könyvet csak egy laza apropóként megtartva összeraktam egy 45 perces, általános iskolásokra szabott multimédiás prezentációt a robotika, az űrkutatás, a megújuló energiaforrások és az önvezető autók témájában, és elmentem ezt átbeszélni a gyerekekkel.

Persze hol máshol is kezdhettem volna botcsinálta jövő-pedagógusi karrieremet, mint az ELTE Kiss János altábornagy utcai gyakorló iskolájában, ahol a válogatott tanulókat válogatott pedagógusok pergőtűz-szerű, szinte percenként változó – és biztos metodika mentén kidolgozott – feladatokkal foglalják le. Volt bennem egy erős drukk. Háromnegyed órával később azonban gyakorlatilag ki kellett menekíteni a tanteremből, mert a gyerekek gondolkodása és fantáziája annyira beindult a jövő-tech kapcsán, hogy szorosan körbevéve ostromoltak a kérdéseikkel. Működött hát a recept, nemcsak a sajátjaimmal.

A következő években aztán szinte minden héten elmentem egy iskolába, megtartani a Jövőfoglalkozást. Annyira elképesztően jól működött, hogy végül majd’ három éven keresztül ugyanazt a prezentációt vittem Hajdúdorogtól Fonyódon át Zalaegerszegig mindenhová, természetesen sok-sok budapesti helyszínt is érintve, sőt egy londoni és dél-angliai túrát is beiktatva az utazások közé. Sokezer gyerekhez sikerült eljutnia így ezeknek a témáknak, még ha személyesen is kellett odavigyem nekik.

Mit hoz a jövő?

Érdekes kérdés lehet, hogy vajon melyik jövő-téma érdekelte a foglalkozások során a legjobban a gyerekeket. Ekkora mintavétel mellett ez már akár egy 10-20 éves távlatban hipersikeres startup (Futurus Hunikornis) gondolatát is felvetheti. Sajnos nem tudok ebben iránytűként szolgálni – teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy a bemondásra a kedvenc ételt elkészítő konyhai robot, vagy a marsi kutató-rover vitte-e el éppen a pálmát. A gyerekeket egész egyszerűen lenyűgözi a jövő, ezért a legjobb, amit szerintem tehetünk, ha minél többet beszélgetünk velük mindarról, amit mi erről látunk, tudunk.

Eszembe jut most az a jelenet, amikor a legnagyobb gyerekem még nagyon kicsi volt, és egyszer észrevettem, ahogy a laptopom hátulján világító alma jelet szeretettel simogatja. Steve Jobs – gondoltam az akkor még köztünk élő innovátorra – te aztán tényleg tudod, hogy mivel lehet megfogni a fogyasztók következő generációját. De nemcsak a fogyasztók, hanem a vállalkozók következő generációjáról is beszélünk, amikor úgy döntünk, hogy a Grimm, Andersen és Benedek Elek mesék (és persze a kortárs alkotások) mellett a saját jövőképünket is megosztjuk a gyerekekkel. Mert ezek a gyerekek egy már eleve digitalizált környezetbe lépnek majd bele, lehet nem árt, ha ismerik annak múltját, amit ma még jövőként mesélünk el nekik. 

De hova tovább

A covid persze az én kis Jövőfoglalkozásaimnak is betett. Tartottam párat online, igazából még működtek is, de ebben a zűrös időszakban a tanároknak, szülőknek, könyvtárosoknak kisebb gondjuk is nagyobb volt, semminthogy távoli jövő-orientált foglalkozásokat szervezzenek (gondolom örültek, ha akár a jövő hétre jutott energiájuk fókuszálni.) Részemről így megírtam a könyv folytatását, majd az első karantén-időszak alatt ezt ingyenesen elérhetővé is tettük a könyv kiadójával egyetértésben, hogy az otthonmaradó gyerekeknek eggyel több értelmes foglalatosságuk legyen. 

Részetekről pedig amit szerintem lehet tenni: egyfelől minél többet beszélgetni a környeztetekben lévő gyerekekkel a jövőről és a technikai változásokról. Másfelől: el és fel lehet olvasni nekik a Jövőmenők sorozatot, sok év kitesztelt munkája alapján íródtak meg. Jövőfoglalkozást is szívesen jövök tartani nekik, amint vége a bezártságnak.

Olvassatok, meséljetek nekik – és beszélgessetek velük a jövőről. Hatalmas siker lesz, garantálom! 🙂

(Bővebb info arról amit én csinálok e téren: itt)

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin