“Sosem akartam vállalkozó lenni, de új helyzet állt elő” – egy profi vállalkozás induló lépései, első kézből

Budácsik Attila profi induló vállalkozás

Hogyan épül fel lépésről lépésre, évről évre egy új hivatás, egy új vállalkozás? Milyen eszközök nyújthatnak némi biztonságot a “nincs B-terv, nincs segítség” állapotában? Mikor jön el az ugrás pillanata? Budácsik Attila reklámfilmeket készít, ma már “főállásban”, a saját vállalkozásában. Amikor az alkalmazotti lét mellett már nem tudott eleget foglalkozni a cégével, hátrahagyta a biztos megélhetést, és komoly építkezésbe kezdett. Saját szavaival mesélte el nekünk, hogy a Számlázz.hu PARK eszköztárával mire jutott, mennyi időt és energiát takarít meg, és mennyivel többet foglalkozhat így a saját – választott – hivatásával. 

Budácsik Attila vagyok a Budacsik Media Solutions alapító ügyvezetője. IT-ban dolgoztam 15 évig Budapesten. Volt egy sport blogom, amit az Ironman felé vezető útról, felkészülésről, majd a versenybeszámolókról írtam, és videókat is készítettem GoPro-val. 

2017 novemberében Csanya (Csányi László), aki feltehetően követte a blogot, felkért az UTH sportesemény filmjének elkészítésére. Látta a videóimat a blogon, és ajánlatot tett, amire azonnal igent mondtam, pedig valójában még nem tudtam, hogyan kell eseményfilmet készíteni. Viszont a feladat nagyon megtetszett.

Hivatás születik

2018. április 05-én bejegyeztem az egyéni vállalkozásom (Film-, video-, televízióműsor-gyártás), közben már tanultam a videókészítést, és egy kamerát is sikerült vennem. Sok probléma akadt, mert a vállalkozás számomra teljesen idegen volt, sőt, sosem akartam vállalkozó lenni, de új helyzet állt elő. A videókészítést nem igazán lehet alkalmazásban végezni.

Az első, amit meg kellett oldanom, a számlázás volt. Olyan számlázó rendszert szerettem volna választani, amelyik folyamatosan fejleszt, a digitalizációt szem előtt tartja, megbízható, így a Számlázz.hu-nál regisztráltam. Számlatömböt is vettem, de egyetlen számlát sem szerettem volna kézzel megírni 2018-ban. Fontos szempont volt az automatizálás is, hogy minél kevesebb dolgom legyen a számlákkal. Nagyon tetszett a könyvelői bekötés, a NAV bekötés (ami később kötelező lett), a számlaértesítők ütemezése, ha nem fizetnek a megrendelők. Később jogszabályba is bevezették a kötelező adatszolgáltatást, és nagyon jól esett, hogy akkor már nekem semmi plusz teendőm nem volt, mert mindent beállítottam még 2018-ban. Ez egy jó döntés volt.

A vállalkozás és a szerelem együtt növekedett, 2019-ben a Lumiere filmiskolába is jelentkeztem, és egy colorist tanfolyamra. A technikát is cseréltem, fejlesztettem, de egy jól fizető IT állás mellett ez még könnyebb volt.

Budácsik Attila munka közben

Az ugrás

2019. december 31-vel felmondtam, és azóta csak a videókészítésből élek. B-terv nincs, segítség nincs, csak amit magam meg tudok oldani, ezért minden döntés következményeit is vállalnom kell. Az világos volt, hogy az operatív feladatok egyre nagyobb terhet jelentettek, és a projektek határidejei is veszélybe kerülhetnek. Árajánlat készítés, pénzügyek követése, pénzügyi tervezés, projektek vezetése egyre több időt vettek el, és a folyamatok, a táblázatok folyamatosan fejlődtek, nőtt a frissítési idejük. 2021 nyárra eljutottam oda, hogy megalapítottam a kft-t, és minden feladat a többszöröse lett. Külön kellett vezetnem a pénzügyeim, ráadásul az áfa is bekerült, mert mindig tudni akartam, hogy mennyi pénzem van, mennyi lesz az utalandó áfa, stb. Külön kellett iratmintákat készítenem a cégre is, árajánlatot áfásan megoldani, kezdett horror lenni. 

Nézegettem korábban is ERP rendszereket, de számomra mind túl sok volt árban és komplexitásban is, hiszen egy személyben vagyok még cég, alvállalkozókkal dolgozom időnként. A Számlázz.hu oldalán feltűntek a PARK alkalmazások, az Innonest és a QUiCK. Először a QUiCK-et próbáltam ki: két nap alatt benne volt minden számlám, és többször átszámolva is pontosan működött. Hirtelen megkaptam minden szükséges infót, amit korábban a kézzel vezettem a Google táblázataimban, de a QUiCK-ben már automatikusan. Jól látom a beszállítókat, vevőket, és azt, hogy hol mennyit költök, vagy kinek mennyit számláztam összesen. Ezeket szintén külön számolgattam Google táblázatban eddig.

Az Innonest alkalmazást is kipróbáltam egy-két nappal később, és szintén elkapott a flow, amint felismertem, hogy heti szinten órákat fogok megspórolni ezzel a két szoftverrel. Mivel egy rendszerről van szó, rendszerben kell gondolkodni a használata közben. Ezért első körben az „Árajánlat”-ot üzemeltem be, ahol minden lépést, amiből összeállhat egy forgatás, külön áraztam, és a bejövő igények alapján szinte csak össze kell kattintani. Konkrétan felvehetnék valakit erre a feladatra, minden megoldható nélkülem. 

A második a „Munkalapok” volt, amit elfogadott árajánlatból készítettem, és abban vezetem a feladatokat. Most tartok az első hónap végén, és már világosan látszik, hogy mindkét alkalmazás egyrészt nagyszerű, másrészt időt spórol meg, és ez nagyon fontos. Az is tetszik, hogy az árajánlatok egységesek, több hibalehetőség ki van zárva, mert szinte automatikusan készül, így számolási hiba sem lehet benne, ami nagyon kellemetlen lenne. Sok funkciót még nem is használok, mert a bevezetés során a fokozatosság elvét követem, nincs időm elveszni az opciókban. Amit már használok, az jó és hasznos.

A QUiCK-ben pedig automatikusan megjelennek a számlák, kiszámolja az áfapozíciómat, van benne likviditás tervezés, és a költségeim egy jó kategorizálással kiválóan látszanak csoportosítva. A QUiCK előnye számomra az is, hogy gyorsan és agilisen reagál a cég minden kérésre, vagy hibabejelentésre. Az érződik, hogy valóban nekünk készítik.

Cégépítés szoftveres segítséggel

A Számlázz.hu-ban időközben a #profi csomagot fizetem elő, így biztosított minden szinkronizáció, profi számlakezelés, pl. a folyamatos teljesítésű számlák másolása, a befizetések automatikus könyvelése, ezek mind-mind időt takarítanak meg, és csökkentik a hibázási lehetőségeket. Az a legjobb, ha kézzel sehova nem kell nyúlni az árajánlatkészítés után, csak a kamerához. 

Úgy érzem, ez egy jó irány, nem jelent majd komoly költséget sem éves szinten, és nagyon fontos, hogy a cégépítésben fontos szerepet játszanak ezek a szoftverek. Nem csak azt a látszatot szeretném mutatni kifelé, hogy profi vagyok minden tekintetben, hanem valóban azzá szeretnék válni. Másoknak ez apró dolog lehet, de amikor valaki 15 év után felmond és vállalkozásba kezd nulla valós tapasztalattal, annak ezek nagy dolgok, komoly sikerek, amik erőt és lendületet visznek a mindennapokba. 

Azzal, hogy több időt sikerül felszabadítani, több munkát tudok vállalni. 🙂

Ha érdekel Attila tapasztalata a QUiCK és az Innonest bevezetése kapcsán (és rendszerben gondolkodásról, egyszerű adminisztrációról, vállalkozói prioritásokról), olvasd el interjúnkat itt!

pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja

A Számlázz.hu PARK egy vállalkozói közösség, ahol digitális eszközöket legózunk egymás mellé, okos üzleti automatizmusokat mutatunk cégmérettől függetlenül minden vállalkozónak. A PARK (pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja) alapítói a Számlázz.hu, a R!port Applications és az Innonest.

Olvass még a témában