A technológiai fejlődés évtizedek óta exponenciálisan gyorsul, az élet egyre több és több területén jelennek meg technológiai megoldások különböző problémákra. De hogyan hat a technológia a felhasználókra? Milyen pozitív és milyen negatív hatásai vannak a digitalizációnak az életünkre? Hogyan tudjuk a viszonyunkat úgy kialakítani a technológiával, hogy élvezzük annak előnyeit és ne kárunkra váljon? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre igyekszem választ adni a pszichológia nézőpontjából.
Több, mint 15 éve foglalkozom munkapszichológiával, ami az emberi viselkedést a munkahelyen tanulmányozza. Igyekszik abban segíteni, hogy a munkahelyi emberi viszonyok a lehető leginkább támogassák mind az üzlet eredményességét, mind pedig az emberek jól-létét. Az eddigi munkám során számtalanszor kértek fel arra, hogy segítsek új technológiák, folyamatok, szoftverek bevezetésében.
Kérdezhetné az olvasó, hogy mit keres a pszichológus egy szoftver bevezetési projektben. A válasz nagyon egyszerű: egy új szoftver használata, vagy új folyamat kialakítása azt igényli az emberektől, hogy valamit máshogy csináljanak mint eddig. Tehát a viselkedésük megváltozására van szükség ahhoz, hogy az új szoftver vagy folyamat elérje a célt, amire tervezték. Számtalan példát láttam arra is, hogy ez hogyan működik jól, és arra is, hogy hogyan tudják az emberek tudatosan, vagy tudattalanul “szabotálni” egy új szoftver vagy folyamat bevezetését.
Kezdjük az elvárásokkal
A PARK több cikke is foglalkozik azzal, hogy az automatizálás hogyan segíti egy vállalkozás életét és mi ennek az üzleti haszna, ezért itt ebbe nem megyek bele, ennek a trendnek a mozgatóit sem tárgyaljuk, annyi viszont fontos a mi témánk kapcsán, hogy létező és erősödő trend, a vállalatok világszinten is nagyon sok pénzt és erőforrást költenek arra, hogy digitális vállalatokká váljanak. Pont arra törekszenek, hogy újragondolják a működésüket és a folyamataikat azért, hogy megtalálják bennük azokat a pontokat vagy feladatokat, amelyek digitális eszközök bevezetésével sokkal hatékonyabban, könnyebben elláthatók.
Néhány évtizeddel korábban a gépesítés volt az, ami ma a digitalizáció. Ahogy akkoriban a gépesítés, ma a digitalizáció az, ami számos félelmet is elindít, amiket érdemes komolyan venni.
Folytassuk az aggályokkal
„Feleslegessé válok”
A digitalizáció sok akadályba ütközik, sok helyen nagyon lassan és korlátozottan lehet csak bevezetni, ennek alapvetően két oka van: technológiai és emberi. A technológiai problémákról most nem beszélek, mert egyrészt az egy másik szakma, másrészt pedig mert ez a cikk inkább az emberi oldalról szól. Nagyon röviden az emberi akadályok a technológiához való viszonyról szólnak. Arról, hogy mit gondolunk vagy érzünk a technológiával kapcsolatban. Veszélyesnek és fenyegetőnek látjuk, vagy inkább segítségnek.
Azért mielőtt nagyon belemennénk a mély lélektanba, egy dolgot gyorsan tegyünk ki az asztalra: teljesen jogos félelem (és a gépesítés korában is pont ez történt a szervezetekben) ha valaki úgy néz a technológiára, hogy az képes őt helyettesíteni: így ő már nem lesz annyira értékes a cég számára, ezért el fogják bocsátani. Egyszerűen fogalmazva, a technológia lecserélhetővé teszi az embert.
Tegyünk ki még valamit az asztalra. Az elmúlt évtizedekben a technológiai fejlődést valóban kísérte létszámleépítés. Az üzlet “logikája” a minél nagyobb profit, aminek a képlete nagyon egyszerű: minél több bevétel, mínusz minél kevesebb költség. Azt is tényként kell kezelnünk, hogy a cégek költségeinek jelentős része (iparágtól függően persze változik) az emberek bérének a költsége. Lehet ezzel moralizálni, hogy nem így kéne hogy legyen, meg hogy hát ez nagy baj, de az üzleti így működik és nem fog egyhamar megváltozni. Viszont az is igaz, hogy az emberekre mindig is szükség lesz, hiszen vannak olyan képességeik, amelyek a gépeknek soha nem lesznek (legalábbis a gépek működése még csak nagyon kevés emberi gondolkodási funkciót képes utánozni).
A feleslegessé válástól és elbocsátástól való félelem az egyik leggyakoribb érzelmi oka annak, hogy az emberek “szabotálják” a digitalizációt, főleg ha az ő munkakörükről van szó és ez teljes mértékben érthető.
„Nem értek én ehhez!”
Egy másik fontos aggály, illetve inkább ellenállás, ami szintén érthető, az az, hogy mennyire érzem magam kényelmesen egy technológiai világban, mennyire ismerős és komfortos nekem ez a környezet és a technológiai eszközök.
Az emberi fajra általánosságban jellemző (egyébként az állatokra is), hogy keressük az ismerős dolgokat, könnyebben elnavigálunk köztük, ragaszkodunk is hozzájuk, mert biztonságot nyújtanak. Evolúciós szempontból az ismerősség keresése előnyt jelent, hiszen ha olyan dolgokkal veszem körbe magam, amiket ismerek, akkor bízhatok abban, hogy ezek a dolgok nem fognak veszélyeztetni. Egy új technológia gyakran ezt az ismerősséget változtatja meg azzal, hogy valami újat kell megismernünk, valamit máshogy kell csinálnunk mint eddig, valamit újra meg kell tanulnunk.
Ez alapvetően nem lenne baj, hiszen képesek vagyunk ilyen dolgokra, mégis abban, hogy ki mennyire nyitott erre, már elég nagy eltéréseket lehet tapasztalni. Ezeket az eltéréseket – ha nem is teljes egészében – de alapvetően két dolog magyarázza: a szocializációnk és a nyitottságunk.
A szocializációt nevezhetjük egyszerűen annak a folyamatnak, ahogyan felnőttünk, ahogyan megtapasztaltuk a világunk dolgait és amennyire része volt ennek a digitális technológia. A munkánkba is szocializálódunk, így ezt a kifejezést itt is alkalmazhatjuk. A szervezeti szocializációnkban mennyire volt már jelen a digitalizáció, a digitális eszközök, mennyire vált a mindennapjaink részévé az, hogy munkánkban digitális eszközöket használunk.
A fiatal generáció már élete korai szakaszában közel kerül a digitális eszközökhöz, így az ő számára teljesen természetes lesz ezek használata és a velük való együttműködés. Ennek persze vannak negatív hatásai is, amire most nem térek ki. Ők valószínűleg gyorsabban fognak adaptálódni egy-egy újabb eszközhöz vagy megoldáshoz mint azok, akik számára a digitalizáció csak később kezdődött.
Na de ez nem az egyetlen dolog, ami befolyásolja a viszonyunkat a technológiával és ez az, ami igazán fontos. Hiszen ez az utolsó szempont az, ami lehetőséget rejt és a fent leírt problémák megoldásának is az egyik kulcsa: a tanulásra való nyitottság.
Maradjunk tanuló elmék!
A tanulás egy véget nem érő folyamat, egész életünkön át tart. Bár az életkor előrehaladtával változik a tanulás sebessége, de lehetősége továbbra is megvan. Mi emberek biológiailag úgy vagyunk kialakítva, hogy képesek legyünk alkalmazkodni a környezetünk változásaihoz, azaz képesek legyünk tanulni.
A digitalizáció és a technológiai fejlődés bár sok nehézséget is állíthat elénk (lásd az aggályokról szóló részt), meglehetősen jó terepe annak, hogy fejlődjünk, új képességeket sajátítsunk el és alkalmazkodjunk a változásokhoz.
Szervezetfejlesztőként ez az, ami a leginkább foglalkoztat, ezért is van helyem egy szoftverbevezetési projektben, hogy támogassam a változás és tanulás folyamatát, ismerve annak emberi buktatóit és lehetőségeit.
A nyitottság egy fejleszthető képesség, vagy inkább hozzáállás. Carol Dweck amerikai pszichológus nagy sikerű könyvében Mindset: The New Psychology of Success (Szemléletváltás – A siker új pszichológiája) kétféle hozzáállást írt le: a zárt és a nyílt hozzáállást. Azt állítja, hogy a nyitott hozzáállás az önmagunkról való gondolkodásban különbözik leginkább a zárttól. Az, ahogyan saját magunkra, a képességeinkre gondolunk, meg fogja határozni azt, ahogyan a környezetünk eseményeit értelmezzük és ahogyan reagálunk rájuk.
Mondok egy egyszerű példát: valaki olyat kér tőlünk, amit még soha nem csináltunk. Mi lehet a “zárt” válasz? “Én ehhez nem értek!” Mi lehet a nyitott válasz? “Ilyet még eddig nem csináltam.”
Hogyan reagál rá a zártan gondolkodó? Elutasítja a lehetőséget. Hogyan reagál egy nyílt gondolkodású? Megközelíti, kipróbálja, kísérletezik.
Na de hogy jön ez a digitalizációhoz?
Ahogy korábban írtam, a digitalizáció, az ismeretlen tud félelmetes is lenni, beindítva bennünk olyan reakciókat, amelyek távolítanak, zárt gondolkodásúvá tesznek azzal kapcsolatban, ami megváltoztatná az eddigi működésünket.
Számtalanszor vezettem olyan workshopokat, ahol pont az volt a téma, hogy hogyan tudunk adaptálódni változásokhoz. A legelső kérdésem gyakran az volt, hogy a csoporttagoknak milyen szavak jutnak eszébe a változás szóról. “Ismeretlen”, “félelmetes”, “bizonytalanság”, “értelmetlen”, “nem értek hozzá”, ezek talán a leggyakrabban előforduló fogalmak.
Csak nagyon ritkán tapasztaltam, hogy a változáshoz az alábbi szavak kapcsolódtak volna: “lehetőség”, “tanulás”, “fejlődés”, “növekedés”, “újdonság”.
A digitalizáció valóban meg fogja változtatni az életünket: akár kicsit, akár nagyon, de mindenképp megtörténik. Csak rajtunk múlik, hogy milyen módon fog ez hatni ránk. Lehetőségeket találunk benne a fejlődésre, vagy inkább elzárjuk magunkat előle.
by